digiToll kérdőjel
Legénybúcsú
(egy Markó-balettre)
Vadak voltunk, szabadok, mint elszabadult ménes,
és nem hittük, hogy szabadságunk egyszer véget érhet.
Most még büszkén dobban a láb, rúgja a port, s a szív kalapál –
most még diadalmas, szép halotti ének köszönti, hogy véget ért e
arasznyi-szép, röpke legény-élet...

Járjuk hát most, járjuk a táncot, fűzzünk egymás derekára
kezekből font láncot! Így sirassuk, így temessük azt, ki menni készül,
s örvendjünk, hogy ifjúságát ránk hagyja emlékül.

Asztal körül, víg legények, duhaj táncot járnak,
bor-fény izzik szemeikben s mind a táncba várnak.
- Hogy’ mehetnék én veletek szilaj kedvű táncba!
Hisz’ boldogságos, szerelem tart ketrecében zárva!

- Mert szerelmes, jó barátim, csókjával
a lelkét lehelte be tenyerembe, s így rántott ő
engemet e csodás szerelembe. Én meg akkor mindezt
jól a markomba bezártam, s míg őrködött
a Hold felettünk, mint kincset, úgy vigyáztam.

- S hogy történt, ami történt, vád senkit sem érhet.
Szerelemben fogant az a csöppnyi, pici élet.
Holnap majd a templomszolga szép imát mond értem,
és harangszóra lépnek majd az előjáró népek.

De addig még enyém e tánc és enyém az éjjel
S a tánc hevében, mit értem jártok, ott leszek, ott,
rúgni a port, jó cimborák, baráti legények:
úgy, ahogyan rég – száguldjon a ménes!


Asztal körül, víg legények, duhaj táncot járnak,
bor-fény izzik szemeikben s mind a táncba várnak.
Nem megyek én többé velük szilaj kedvű táncba,
hisz’ boldogságos, szerelem tart ketrecében zárva.

Érkezett: 2004.12.05
rudicsek kukac freestart pont hu
Keresés a digiToll tartalomban
Keresés irodalmi témákban
Microsoft Azure